WWW.IVOVIZUNK.HU - ÖNÁLLÓ HONLAPOT INDÍTOTT A DÉL-ALFÖLDI IVÓVÍZMINŐSÉG-JAVÍTÓ KONZORCIUM
- Sajtóközlemény-
SAJTÓKÖZLEMÉNY
2010. december 23.
Megoldódni látszik a Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Program előkészítési szakaszában legnagyobb problémát jelentő önerő kérdése. Sok olyan érintett település van a régióban, melynek a projekt megvalósításához szükséges önerő nem áll rendelkezésre és azt hitel formájában sem képes biztosítani. A 2011. évi költségvetési törvény egy - Rogán Antal által jegyzett és az Országgyűlés által december 21-én elfogadott - módosító indítványa orvosolja ezt a problémát.
A Dél-alföldi Régióban az évek óta tartó előkészítő szervezési és tervezői munka eredményeképpen 19 projekttársulást hoztak létre az ivóvíz határérték problémájával érintett települések. A pályázati tervezői munka az utolsó fázisba ért, de számos hátrányos helyzetű település számára a programban való részvétel lehetőségét sodorta veszélybe szűkös anyagi helyzetük, legtöbbjük forráshiány és eladósodottság miatt nem tudta vállalni a program megvalósításához szükséges önerő biztosítását.
A probléma azonban megoldódni látszik, mert a 2011. évi költségvetési törvény pozitív szabályozást tartalmaz az önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatására.
A környezetvédelmi, egészségügyi és oktatási beruházások mellett a vízgazdálkodás is szerepel azok között fejlesztési célok között, melyekre 2011-ben önerő támogatás igényelhető az Önerő Alapból.
A költségvetési törvény szerint – melyet végleges formájában december 23-án zárószavazással fog elfogadni az Országgyűlés - önerő támogatásért csak a leghátrányosabb helyzetű kistérségek települései pályázhatnak majd, a nem ebbe a körbe tartozó településeknek maguknak kell biztosítani az európai uniós támogatás elnyeréséhez szükséges legalább 10%-os saját erőt. Ez alól a szabályozás alól kivételt képeznek azok az önkormányzatok, melyek a Környezet és Energia Operatív Program ivóvízminőség-javító programban érintettek és ugyanezen program keretében ivóvízminőség-javító beruházást valósítanak meg. Ez azt jelenti, hogy a Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító programban projekttársulásokat megalapított összes település pályázatot nyújthat be az Önerő Alapba, és akár a teljes önerő biztosítására is kaphat támogatást.
Az Önerő alap 2011-re előirányzott 10,6 milliárd Ft összegű forrásából 1 milliárd Ft-ot a 2011-ben felmerülő Ivóvízminőség-javító programot érintő önerő támogatásokra szánnak.
Az adható támogatásról a helyi önkormányzatokért felelős miniszter dönt és a döntés a fejlesztés teljes időszakára – előre ütemezetten – történik. Magyarország európai uniós derogációs kötelezettségének határidőben történő megvalósítása érdekében az egészséges ivóvíz-beruházásokra ígérvény adható.
A helyi önkormányzatokért felelős miniszter 2011. február 28-áig rendeletben állapítja meg az EU Önerő Alap támogatás igénylésének, a pontos támogatási arányoknak, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályait a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter, valamint az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével.
A jelenlegi – közel végleges – számítások szerint a Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Program keretében létrejött megvalósítási projektek beruházásainak a pályázatban elszámolható összköltsége meghaladja a 60 milliárd forintot. A 19 projekttársulás esetében előre láthatólag az uniós támogatás mértéke átlagosan 80-85% lesz, így az önerő értéke közel 14 milliárd forintot tesz ki a teljes megvalósítási időszakra. A 2011-ben felmerülő költségek önerő része körülbelül 5%, ami hozzávetőleg 500 millió Ft önerő támogatást jelent a teljes Dél-alföldi Régióra.
Március 12-én indította el a Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Konzorcium a www.ivovizunk.hu projektismertető honlapot, melynek segítségével a Dél-Alföld lakossága információkhoz juthat a Régió ivóvizének minőségéről és az előkészítés szakaszában lévő Dél-alföldi Regionális Ivóvízminőség-javító Program részleteiről.
Az egészséges ivóvíz mindenkinek jár
Magyarország az Európai Unióhoz való csatlakozásakor vállalta, hogy a lakosság által fogyasztott ivóvíz minősége az ország minden településén meg fog felelni a WHO ajánlása alapján megfogalmazott Európai Uniós előírásoknak. Az ivóvízminőség-javító program azonban az önkormányzatok önerejéből, magyar állami és Európai Uniós támogatás nélkül a Dél-alföldi Régióban sem valósulhatna meg. A jelenleg folyó előkészítési munkák (műszaki tervek, megvalósíthatósági tanulmányok, hatástanulmányok készítése) költségéhez az Európai Unió és a Magyar Kormány együttesen 1.676.400.000 Ft támogatással járult hozzá, melyet a konzorciumba tömörült 209 önkormányzat 17,5 % önerős tagi hozzájárulással egészít ki.
Király Zoltán, a DARFÜ Nonprofit Kft. régiófejlesztési igazgatóhelyettese elmondta, hogy a Program előkészítési szakasza végéhez közeledik: 2009. első félévében várhatóan elkészül minden olyan terv és dokumentáció, amely a Program megvalósításának támogatására benyújtandó pályázatokhoz szükséges.
Ezzel párhuzamosan elkezdődött és jelenleg intenzíven zajlik a megvalósítás időszakára létrejövő települési társulások megalakulásának folyamata. A tervezési munkák befejeződését követően ugyanis a települések műszaki és üzemeltetési egységenként kisebb-nagyobb projekt-társulásokba tömörülnek, és társulásonként pályáznak majd a megvalósításhoz szükséges források elnyerésére.
Az új honlapról megtudhatják a régióban élők, hogy miért van szükség az ivóvízminőség-javító programra, milyen egészségre ártalmas anyagok fordulnak elő a tisztítatlan ivóvizekben, melyek az érintett települések a Dél-Alföldön és közülük melyek alkotják a program előkészítésére létrejött konzorciumot.
A „Gyakran ismétlődő kérdések” menüpont érdekes és hasznos információkat tartalmaz az ivóvíz-szolgáltatás humán-egészségügyi, jogi és szolgáltatói - szakmai hátteréről, a vízdíj képzéséről. A honlapra látogatók a víztakarékossággal összefüggő hasznos tippeket is kaphatnak, a fórumon pedig várjuk a Régió lakosainak hozzászólásait, véleményét és kérdéseit.
Szeged, 2009. március 12.
DÉL-ALFÖLDI IVÓVÍZMINŐSÉG-JAVÍTÓ PROGRAM
- Sajtóközlemény-
Közeli jövőnk egyik legfontosabb kérdése az ivóvízhez megfelelő mennyiségben és minőségben való hozzájutás lesz. Amikor azonban ezzel a kérdéssel nem kell nap, mint nap szembe néznünk, hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni a nem megfelelő összetételű ivóvíz káros hatásait és következményeit.
A Dél-Alföldi Régióban végzett rendszeres mérések kimutatták, hogy a szolgáltatott ivóvíz minősége sok helyen nem felel meg az Európai Unió 98/83 EK irányelvében és a 201/2001 sz. kormányrendeletben meghatározott paramétereknek, és az ivóvíznek a fogyasztókhoz történő eljuttatása során a helyenként elavult vezetékrendszernek köszönhetően súlyos vízveszteség is keletkezik.
|
Vízszennyező anyag
|
Érintett települések száma
|
Érintett lakosság szám
|
|
|
Bács
|
Békés
|
Csongrád
|
Összes
|
Bács
|
Békés
|
Csongrád
|
Összes
|
|
Arzén 10-30 µg/l
|
51
|
30
|
29
|
110
|
253 490
|
227 994
|
307 014
|
788 498
|
|
Arzén 30-50 µg/l
|
21
|
6
|
11
|
38
|
60 666
|
13 957
|
35 058
|
109 681
|
|
Arzén 50 µg/l felett
|
0
|
0
|
1
|
1
|
0
|
0
|
697
|
697
|
|
Bór 1 mg/l felett
|
1
|
3
|
9
|
13
|
920
|
10 620
|
7 260
|
18 800
|
|
Ammónia 0,5 mg/l felett
|
27
|
29
|
18
|
74
|
111 107
|
120 187
|
75 620
|
306 914
|
|
Összesen
|
100
|
68
|
68
|
236
|
426183
|
372758
|
425649
|
1224590
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Megjegyzés: Az összes érintett település és lakos száma a többszörös szennyező-előfordulások miatt nem azonos az egyes vízszennyezők által érintettek összegével.
|
A Dél-Alföldi Régió vízminősége 201/2001. (X. 25.) Kormány rendelet melléklete alapján
1,2 millió lakost képviselő, 217 érintett település közül 211 úgy döntött, hogy konzorciumi összefogással kívánja megvalósítani a vízművek vízkezelési berendezéseinek és vezetékrendszerének korszerűsítését szolgáló ivóvízminőség-javító program előkészítését és a megvalósítást szolgáló pénzalap megteremtését. A Konzorcium gesztora a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács, szervezője a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség.
A Projekt keretében a Régió összes településén lehetővé válik az egészséges ivóvíz szolgáltatása, melynek minősége megfelel a 201/2001. (X.25.) Kormányrendeletben meghatározott kémiai komponensek határértékeinek. Javul a települési ivóvíz szolgáltatás minősége és üzembiztonsága, csökken a másodlagos szennyeződések lehetősége, valamint a vízveszteség mértéke. Az egyes üzemeltetők közötti indokolt mértékű integráció jön létre, ami elősegíti az önkormányzati tulajdonban vízi közművek gazdaságos működtetését. Minőségi infrastruktúrát igénylő (pl. élelmiszeripari) vállalkozások számára vonzóbbá válik a régió.
Jelenleg a program előkészítési szakasza folyik, melyben az állapotfelmérési és tervezési munkák összértéke közel 2 milliárd Ft. E munkák költségeinek 82,5%-át – 1,676 milliárd Ft-ot - a konzorcium a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által rendelkezésre bocsátott támogatási forrásból finanszírozza, a fennmaradó részt az önkormányzatok önerőként biztosítják. A megvalósításra vonatkozó EU pályázatokat várhatóan 2009 közepétől kezdve adják be a társulásokba tömörült települések.
Szeged, 2008. november 24.
|